Fotó: Gombos Ferenc

Derzsi János Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész. (1954. április 20. ) "(...) Meghatározó volt az életemben a debreceni Alföld színpad, az is, ahogy alakult, és persze azt sem felejthetem el, hogy Thuróczy Györgytől kaptam az első olyan komoly könyvet, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését, amin el kellett gondolkodnom. Majdnem tizennyolc éves voltam már. Először ő adott nekem könyveket, verseket, később pedig Bódi Gábor. Aztán jöttek azok a tanárok, akiknek a hatására az ember meg tudott változni, és átmehetett mindenféle gondolkodásrendszereken. (...) Nagyon szerettem játszani, és a sors megadta nekem, hogy ilyen emberekkel találkozhattam. Gyurka bácsi után pedig jöttek sorra azok, akik mindig átsegítettek a nehézségeken. Ádám Ottó nagyszerű osztályfőnököm volt. Kirúgtak ugyan a főiskoláról, de aztán visszavettek.(...)" (forrás: www.szekesfehervar.hu)
1982-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Kezdő színészként 1985-ig Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban szerepelt. 1985-től egy évadot a kecskeméti Katona József Színházban töltött. 1986-tól 5 évig a szolnoki Szigligeti Színház színésze volt. 1991–1994 között a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. 1994–1996 között a Budapest Bábszínházban játszott. 1996-tól egy évig ismét a szolnoki Szigligeti Színházban lépett fel. 1997-től egy évadot a Szegedi Nemzeti Színházban volt látható. 1998-tól 2012-ig az Új Színház tagja. 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze. (forrás: wikipédia.org)

A Lélekkeltető a Szabó Balázs Bandája negyedik nagylemezén, a 2018-ban megjelent Rajtad felejtett szavaim címűn szerepel. 

Hallgasd meg a teljes albumot a YouTube-on! www.youtube.comRajtadFelejtettSzavaim

szöveg: Dömötör Balázs, zene: Papp Lajos & Dying Wish   Lopott idők

Sötétben félsz
Agyad nem szívja fel amit kell
S, hogy mennyit érsz
Rád olvassák, végig amíg élsz
Eléd tárul a „szép világ"
Szürke program, s csak jelre vár
Kódról kódra tovább lépsz
Amíg még engedi a gép.

Világvége szerelem címmel kortárs zenés keserédes ősbemutatót tart a debreceni Csokonai Színház a PG Csoport dalaiból. "Az elmúlt húsz évnek, a rendszerváltozás időszakának szubjektív, ugyanakkor nagyon pontos, karakteres dokumentumai a PG dalai - mondja Vidnyánszky Attila rendező. - Az egész korszakot átívelik, remekül érzékelhetőek bennük azok a hangulatok, történelmi helyzetek, melyekből születtek. Rá lehet ismerni konkrét eseményekre is, de ennél fontosabb, hogy az egésznek a lényegét mutatják, a történések magját, gyújtópontját.
Nem aktuálpolitikai leképezések, hiszen a szerző már akkor, amikor írta a dalokat, kicsit eltávolodott az eseményektől, és azokat a vágyakat, hiteket vagy éppen frusztrációkat ragadta meg, melyek meghatározták ezt a korszakot. Talán ezért van az, hogy e szövegek félelmetesen megszólalnak a mában is, mintegy demonstrálva, hogy a leglényegesebb kérdések szempontjából semmi nem változik. Ezért is tanulságos végigmenni általuk ezen az időszakon.
Az élő zenével szóló előadásban olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Kristán Attila, Bakota Árpád...
Ősbemutató: 2011. március 11., - a debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínháza

A püspökladányi Erőss Lajos Református Általános Iskola online találkozóra várja a kedves szülőket 2021. március 19-én pénteken 17 órától. Csatlakozási linket és további információt az iskola honlapján találhatnak az érdeklődők. (forrás: www.erossisk.hu)

Erről nem beszél senkinek. Vagy ha igen, csak félszavakkal annak, aki szintén érintett. Csak gondolkodik róla, mondjuk úgy, hogy most lenne hatéves. Most menne iskolába. Vagy ma ballagna nyolcadikból. Most már valószínűleg szerelmes lenne, és őt is szeretnék, merthogy magas lenne, és helyes barna fiú.
Gimnazista, és a vírus előtt érettségizett volna. Vagy épp most, a vírus után, késő tavasszal.
És a konyhában biztosan sokat segített volna amíg kicsi lett volna, és mennyit nevettek volna, és ölbe lehetett volna kapni négyévesen, és együtt választottak volna kisvonatot, és kisautót, biztosan szerette volna az autópályát, ami fából van, és vannak sorompók is, és elalváshoz lett volna egy macija, ami azóta már a sarokban heverne, mint a nővéreié.
Jaj. Ők is szerették volna nagyon, és sok kiabálás lett volna, és még több hancúrozás nevetéssel megspékelve, és este, amikor a csillagokat látni, és a kifli alakú holdat, amint sárga fénysugarat rajzol maga köré bölcsen kijelölve a határait, a középső szobából - az lett volna az övé - együtt nézték volna, és kisfia a mellkasára kucorodott volna, és nevet adtak volna az égitesteknek odafönn, mindenféle titkokat beléjük rejtve. Most, ha fenti szobában lepihen, egyedül bámulja a csillagokat, és arra gondol, vajon hol lehet a mennyország? Az egy csillag vagy inkább valamelyik bolygó?
És ott hol vannak a megnemszületett gyermekek? Az övé hol lehet?
Vajon haragszik-e még rá, hogy nem engedte megszületni? Hogy nem tudta beteljesíteni azt a sorsot, amit Isten megálmodott neki, amikor megteremtette.
Benne, húsz évvel ezelőtt csak félelem volt és szégyen. Valójában teljesen hatalmába kerítette, mintha nem is ő döntött volna, hanem az a hatalmas szellem, aminek átadta magát. Igen, a félelem lelke uralkodott rajta.
Legalább egyszer láthatná, legalább álmában megjelenne neki, és körülfonná a nyakát, csak megérinthetné a hamvas kis arcot...
Mindezt mostanában gondolja.
Annak idején olyan olajozottan ment minden, a védőnő, az orvosok, minden arról szólt, hogy megszabadítalak a szégyentől.
Csak az az üresség, az volt gyanús, amikor a műtét után felébredt azon a nyári napon a kórteremben.
Évek teltek el, mire rájött, hogy mit is tett. Hogy az pici sejtkezdemény egy megfogant élet volt. Hogy már minden benne volt, ami egy emberhez kell.
Emlékszik, ordított a számítógép előtt, amikor meglátott egy nyolchetes magzatról egy fotót. Hogy miért nem mutatták meg akkor az orvosok, vagy a védőnő, hogy mit hordoz a testében, miért nem mondta senki, hogy ez egy utolsó lehetőség, hogy még egy gyereke legyen? Miért nem állította meg valaki, hogy nee, ne tedd!
Évekig tartott, míg megbocsájtott magának.
Ma már a kínzó önvád szelíd szomorúsággá alakult, amelybe azért egy nagy adag remény is vegyül, hogy egyszer majd, ha Isten is úgy akarja, találkozhat a fiával. Merthogy ő odafönn van, abban bizonyos. (Írta:Konkoly Edit)

(forrás: www.facebook.com/elnijohaz)   www.facebook.com/40napazeletert

Fotó: Hüséné Kovács Judit

Fotó: Lénárt Ildikó